Otthonfelújítási támogatás:
klíma akár 50% kedvezménnyel

otthonfelújítási támogatás klímarendszerek
A hazai lakhatási állomány megújításának és az építőipari ágazat fehérítésének, valamint a gyermeket nevelő családok lakhatási körülményeinek javítása érdekében, a központi költségvetésből vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatásként, otthonfelújítási támogatás vehető igénybe. A támogatás klímaberendezések vásárlására és felszerelésére is felhasználható.

KI IGÉNYELHETI A TÁMOGATÁST?

A támogatást legalább 1 gyermeket váró vagy nevelő személy, mint igénylő igényelheti, vagy az azonos lakóhellyel rendelkező házastársak vagy élettársak közösen, együttes igénylőként igényelhetik.

IGÉNYLŐ LEHET:

mik az igénylés alapvető feltételei?

Az igénylés feltétele, hogy az igénylő/együttes igénylők saját, vér szerinti vagy örökbefogadott gyermeket neveljenek háztartásukban és valamennyien legalább egy éve a felújítással érintett lakásban rendelkezzenek lakóhellyel, amelyben az igénylő vagy igénylők, valamint velük együtt élő kiskorú gyermekeik együttes tulajdoni hányada érje el legalább az 50%-ot. Lakóhelynek a lakcímet igazoló hatósági igazolványon lakóhelyként feltüntetett cím fogadható el, a tartózkodási hely címén lévő lakás felújítására a támogatás nem vehető igénybe.

A fenti – egy éves lakóhelyre vonatkozó – kitétel alól kivételt képez a magzat, illetve az egy évnél nem régebben született gyermek, valamint az az eset, amikor az érintett lakás tulajdonjogának megszerzésére, vagy az igénylő (együttes igényléskor házastársa vagy élettársa), illetve kiskorú gyermekei tulajdonában lévő telken felépült lakás ingatlannyilvántartási bejegyzésére a támogatási kérelem benyújtását megelőző egy éven belül került sor

HÁNY ALKALOMMAL VEHETŐ IGÉNYBE A TÁMOGATÁS?

A támogatás ugyanazon igénylő által – együttes igénylők esetében is – csak egyetlen alkalommal vehető igénybe. Ha a kérelem elutasításra kerül, akkor a jogszabályban nyitva álló időszakban 2022. december 31-éig az utolsó felújítási számla kiegyenlítését követő 60 napon belül ismételten igényelhető a támogatás.

MEKKORA AZ IGÉNYELHETŐ TÁMOGATÁS ÖSSZEGE?

A támogatás összege a lakás felújítására fordított költségeknek legfeljebb az 50%-a lehet, amely azonban nem lehet több 3.000.000 Ft-nál. Fontos szabály, hogy a Kincstár által kiutalt támogatás összegében a vállalkozási díj és az anyagköltség 50-50%-ban oszlik meg. Tehát a benyújtott kérelemhez csatolt számlák között feltétlenül kell lennie minimum 25-25 % vállalkozási díjat és anyagköltséget tartalmazó számlának.

PÉLDA 1 DB MONO SPLIT KLÍMA VÁSÁRLÁSA ESETÉN

160
000 FT MEGTAKARÍTÁS
  • Klimatizálás teljes költsége: 320.000 FT
  • Klímaberendezés+anyagköltség: 240.000 Ft
  • Klíma felszerelése és beüzemelése: 80.000 Ft
50% TÁMOGATÁS

PÉLDA 2 HELYSÉG KLIMATIZÁLÁSA ESETÉN

320
000 Ft MEGTAKARÍTÁS
  • Klimatizálás teljes költsége: 760.000 FT
  • Klímaberendezés+anyagköltség: 600.000 Ft
  • Klíma felszerelése és beüzemelése: 160.000 Ft

HOGYAN IGÉNYELHETŐ A TÁMOGATÁS?

A támogatási kérelem 2021. január 1-je után az alábbi módokon nyújtható be a Kincstárhoz:

Close Menu
×

Cart

ÁLLAMI TÁMOGATÁS: JELENTKEZZEN INGYENES HELYSZÍNI FELMÉRÉSRE

KLÍMABERENDEZÉS + BESZERELÉS MOST AKÁR 50% KEDVEZMÉNNYEL

Kérjen ajánlatot és mi a megadott paraméterek alapján segítünk kiválasztani az igényeinek leginkább megfelelő klímaberendezést!

KLÍMABESZERELÉS

KLÍMABEÜZEMELÉS

KLÍMATISZTÍTÁS

(Az egér nyomvatartásával több elem is kijelölhető)

Ügyfélszolgálat

H-P: 8:00 – 15:00

Segítünk a klíma választásban! Műszaki információ, tanácsadás, személyes konzultáció, ajánlatkérés.